Belépés - Regisztráció



Feliratkozás hírlevélre


 

Alapprogram, amire épül az együttműködés

Az oldalt Windows Internet Explorer böngészőre optimalizáltuk.

Ajánlott felbontás: 1280x1024

A rendszerváltás óta megalakult vállalkozások vezetése a vállalkozás megalapítását, nem mint egy megtervezett tevékenységet kezdte el, hanem valamilyen kényszer alapján. Vagy a meglévő munkahelyéről azért jött el, hogy ugyan azt a tevékenységet folytatva jobb életet biztosítson a családjának, vagy, mert a munkahelye megszűnt, vagy mint a Magyar vállalkozások jelentős részénél egy középvezető, mint a szakmát sokkal jobban értő szakember vált le egy vállalkozásról és hozta létre a saját vállalkozását.  

Ilyen gazdasági körülmények között nem alakulhatott ki a vállalkozás menedzsment, mint szakterület, mint szakma. Nincs ma Magyarországon a másfél millió vállalkozásnak a 10 %-nál nagyobb százalékban vezető szakember, elsőszámú vezetője, akik tudják, hogy egy vállalkozás felépítésének mik a szabályai, és törvényszerűségei. Hogyan kell egy vállalkozást megszervezni, mik a működés alapfeltételei. Az elsőszámú vezetők nagy része a főkönyvelőjére hagyatkozik egyes gazdasági, sőt gazdálkodási, sőt vállalkozás irányítási döntések meghozatalánál, pedig szegény főkönyvelő nem lehet alkalmas ilyen döntések meghozatalára, tekintettel arra, hogy a döntések eredményétől függhet a vállalkozás további sorsa, de a főkönyvelő tevékenységéből adódóan a vállalkozás után kullog. 

Ő csak a már befejezett és realizált gazdasági cselekményekről értesül, és arról is mindig késve. Amit pedig az első számú vezető vár tőle, az az, hogy előre gondolkodjon. Ha nem sikerül a gazdálkodásnál egy döntés, akkor a vezetők összeülnek, és kijelentik, hogy a főkönyvelő rossz tanácsa volt az oka, ezért főkönyvelőt váltunk. Meg sem fordul a fejükben, hogy a vezetők tájékozatlanságának az eredménye a negatív hatás a vállalkozásnál. 

Szakértői csoportA  másik  nagyon  fontos  dolog,  amire  a  Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Alapprogram szakértői csoportja fel kívánja hívni a vállalkozás vezetők figyelmét, az az, hogy minden vállalkozás működtetésénél vannak feladatok, amiket el kell végezni. Egy egyszemélyes vállalkozásnál minden feladat egy személyre hárul, de attól a feladat elvégzését még nem lehet megúszni. Egy nagy Rt-nél egy-egy feladatara akár egy egész főosztály, alatta osztályok, abban munkatársak végzik ugyan azt a feladatot.

Nyereségteremtő képesség növelése,

Nyereségteremtő képesség növelése, Egy vállalkozás, miután megtett mindent, a szervezettség, a szabályozottság, és a menedzsment képzése területén, és azt hiszi, hogy lehetőségeinek maximumát elérte, és a nyereségteremtő képességének növelésére minden területen eleget tett, akkor engedjék meg, hogy még egy területre felhívjam az Önök figyelmét. Egy működő vállalkozásnak mindig kell, hogy legyen szabad pénz forrása. A XX században egy vállalatnak mindig kellett, hogy legyen raktárkészlete, akár egy kis autószerelő műhely is rendelkezett raktárkészlettel.

Ez a XXI. Századra teljesen eltűnt, ma már egy nagy autószerviz sem rendelkezik raktárral, hanem amikor egy szerelő megállapítja egy személygépkocsi hibáját, akkor Interneten megrendeli a szükséges alkatrészeket, beleértve a tömítést is, és mire teljesen előkészíti a személygépkocsit a szerelő az új alkatrész beszerelésére, addigra egy furgon meghozza a megrendelt alkatrészt. A szerelő kifizeti és beszereli az alkatrészt és átadja a tulajdonosnak a megjavított autót, aki kifizeti a javítási költséget. Ebből az egyszerű példából is látszik, hogy a vállalkozásnak nem raktárkészletre, hanem forgóeszközre, forrásra van szüksége.

Ezek a források, ha csak állnak a bankszámlán, akkor romlanak, ezzel a vállalkozás megint pénzt „nyereséget” dob el magától. A Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Alapprogram után a „Cégdoktor” foglalkozik ilyen szolgáltatással, hogy a vállalkozás mindenkori szabad forrásainak lekötésével a mindenkori források is nyereséget termelnek. A vállalkozás szabad forráslekötése nem a hagyományos tőkelekötési kategóriába tartozik. Itt a szakemberek speciálisan egy vállalkozás szabad forrásainak lekötésére visznek a vállalkozásoknak ajánlatot. A szakemberek tisztában, vannak a vállalkozásnál forgóeszközként átmenetileg felszabadult szabad források lekötési lehetőségeivel. Ezzel a szolgáltatással is segíti a Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Alapprogramon keresztül a „Cégdoktor” a Mikro-, kis-, és középvállalkozásokat.

Piaci potenciál növelése,

Piaci potenciál növeléseEgy vállalkozás tevékenységének lényege, hogy egyre növelje, de legalább szinten tartsa a nyereségteremtő képességét. Illetve minden tekintetben eljusson a lehetőségeinek maximumára. A vállalkozás nyereségét számos apró dolog befolyásolja. Sokan ezt a kérdést leegyszerűsítik arra, hogy drágán kell vállalni és olcsón elvégezni. Ez így egyáltalán nem igaz. A piacon minden tevékenységnek van egy árszintje, minden terméket, vagy szolgáltatást meg lehet kapni olcsón, közép szinten és drágán. Sokan azt hiszik, hogy a különböző árszint ugyan azt a terméket, vagy szolgáltatást takarja, de ez nem így van. A piacot soha ne becsüljük le a megrendelő nem hülye, Ő pontosan tudja, hogy miért azt rendelte meg.

Neki arra van szüksége. Ha a mi termékünk, vagy szolgáltatásunk az alacsony árkategóriába tartozik akkor annyit szabad elkérni érte. Annyit mindig meg fognak adni érte. A másik, hogy a három kategóriát a mi személyiségünk is meghatározza. Lehetünk mi milliomosok az olcsó kategóriás termékünkkel vagy szolgáltatásunkkal, és tönkre mehetünk a magas árszintű termékekkel vagy szolgáltatással. A nyereségteremtő képesség ennél sokkal bonyolultabb kérdés, és számos apró kérdés összessége. Ha csak ennyi lenne, akkor minden vállalkozás milliomos lenne. Ahhoz, hogy nyereséget tudjunk termelni, ahhoz először is ismernünk kell a saját piacunkat, azon belül is a saját piaci potenciálunkat.

Vállalkozásunknak jól szervezettnek, jó marketinggel rendelkezőnek, alkalmasnak kell lennie a fejlesztésre, jól szabályozottnak, jól gazdálkodónak, kell lennie, valamint jó menedzsmenttel kell rendelkeznie. Tekintettel arra, hogy a XXI. Század elején megjelent a gazdasági világválság kibontakozásának lehetősége, így nincs lehetőségünk megvárni a vállalkozások természetes kiválasztódásával járó szakmai javulást, ezért a Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési alapprogram arra vállalkozott, hogy mindezen területen segít az Öt megkereső vállalkozásnak.

Tevékenységek összevonása, kiadása, szétválasztása,

Tevékenységek összevonása, kiadása, szétválasztásaNincs a földön olyan tevékenység, ember, könyv, amiből ne lehetne valamit tanulni. Mindenki szidja a globalizációt, pedig vannak egyes elemei, amit mi is át vehetünk, akár egy kisvállalkozás irányításánál. A globalizáció lényege, hogy mindent ott előállítani, ahol a legolcsóbb, és standard módon értékesíteni a világ minden pontján. Egyes tevékenység vagy szolgáltatás végzésénél mi is alkalmazhatjuk ezt a módszert, mert jobban járunk, ha egyes elemeit a termékünknek vagy szolgáltatásunknak nagyszériás előállításra szakosodott vállalkozás bevonásával teljesítjük, és a mi feladatunk, csak a mi saját speciális hozzáadott értékünk.

Ha eddig egy tevékenységet magunk végeztünk, de az a tevékenység a kis darabszám miatt mindig ráfizetéses volt, akkor válasszuk le a tevékenységünkről ezt  fázist, és vagy önelszámoló egységként, vagy önálló vállalkozásként azt egy részfeladatot végezze el részünkre és a többi ilyen tevékenységet végző vállalkozás részére. Ezek nagyon egyszerű dolgok és döntések, de amennyiben valaki a vállalkozását. És annak minden mozzanatát előre megtervezi, akkor stabil és nyereséges vállalkozást tud vezetni. Ennek a felismeréséhez és a megvalósításhoz nyújt segítséget Önnek a Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Alapprogram, a „Cégdoktor” és azok szakértői csoportja.

Fejlesztési elképzelések számszerűsítése,

Egy vállalkozás fejlesztésénél a vállalkozásvezetőket elsősorban a bekerülési összeg és a műszaki tartalom érdekli. Pedig egy fejlesztésnél is a részletekben veszik el az ördög. Például egy pályázat elnyerésénél a pályázati összeg nem tartalmazhat adó elemet. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy beruházásnál pályázaton elnyeri egy vállalkozás a fejlesztési összeg 50 %-át, az annyit jelent, hogy az ÁFA mentes összeg 50 %-át nyerte el. A másik ilyen, hogy egy fejlesztés forrásának az összetételénél minimum három négy forrást kell összerakni, amiből összejön a 100 %-os bruttó összeg.

Növekedés miatti szerkezeti átalakítás megszervezése, előkészítése

Egy vállalkozás a növekedésénél eljut arra a szintre, amikor már az ügyvezető igazgató egyedül, „kézi irányítással” nem képes a céget vezetni, de nem tudja, hogy fogjon hozzá a feladatok leosztásához. Ilyen alkalommal jönnek szakértőink és segítenek a vállalkozás szervezeti struktúrájának és működésének átalakításában.

Alapfokú gazdálkodási ismeretek

Alapfokú gazdálkodási ismeretek Egy vállalkozásnál a vezetők alapvető feladata, hogy a gazdálkodás egyes alapvető lépéseivel tisztában legyenek. A gazdálkodás alapfogalmait és lépéseit ismerhetik meg a vállalkozásvezetők. Sok esetben ezen ismeretek elsajátítása már elegendő ahhoz, hogy egy tevékenységében életképes vállalkozás a folyamatos működését és a nyereségét realizálni tudja. Jelen gazdasági helyzetben a vállalkozások nagy számban ezt sem tudják elérni, de nem minden esetben a gazdálkodási ismeretek hiánya a gond, mert rengeteg kényszer vállalkozás, melynek tevékenysége a megélhetést célozta meg, nem rendelkezik semmi nemű üzleti tervel, vagy megvalósíthatósági tanulmánnyal, mely megalapozná a vállalkozás életképes működtetését.

 

Költségoptimalizálás

Minden vállalkozás gazdálkodásának az egyik legfontosabb eleme a költségek pontos rendszerezése, és szinten tartása a szakértői csoportunk erre tanítja meg a vezetőket.

Vállalkozásfejlesztés

VállalkozásfejlesztésEgy vállalkozás fejlesztése egy nagyon összetett és komplex feladat. Érinti a vállalkozás mindhárom alappillérét, a szakmai, a menedzsmenti, és a pénzügyi területeket. Célja az adott vállalkozás, minden szempontból történő hatékonyságának növelése, a nyereségteremtő képesség növelése, a vállalkozás működési stabilitásának megteremtése. A Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Alapprogram, egy nemzetközi, nagyvállalati irányítási rendszer mikro-, kis-, és középvállalkozásra adaptált változata. A szakértői csoport a nagyvállalati irányítási rendszereket tanulmányozva, mindegyikből kivéve a leghatékonyabb és legjobban kezelhető elemet, így létrehoztak egy olyan rendszert, amely alkalmas volt a tetszőleges méretű vállalkozás igényeire történő optimalizálásra. 
Egy vállalkozás irányításánál teljesen mindegy, hogy a vállalkozás milyen méretű, egyszemélyes, vagy ezer fő alkalmazottat foglalkoztat.

Irányításában ugyan azok a feladatok mind a két esetben, csak az egyes feladatok ellátására fordítandó időszükséglet más. Az egyszemélyes vállalkozásnál is van ügyvezetői feladatkör, van munkáltatói feladatkör, van munkaköri leírás, van pénzügy, aki a számlákat nyilvántartja, intézi a kötelezettségek teljesítését, és kezeli a kintlévőségeket, végzi gazdálkodást. Az egyszemélyes vállalkozásnál is marketing tevékenység, van anyagbeszerzés, van számlázás, kell lennie minőség ellenőrzésnek, kommunikációnak, oktatásnak, fejlesztésnek, adminisztrációnak, társadalmi kapcsolatoknak, vevő és szállító nyilvántartásnak, kezelésnek, és még számos olyan területnek, amire egy magánvállalkozó nem is gondol.

Egy egyszemélyes vállalkozásnál minden feladatot az egy személy lát el, Ő osztja be a saját idejét, és ha jól végzi a dolgát, mind a megrendelés teljesítésénél, mind pedig a fent felsorolt feladatok ellátásánál, akkor a vállalkozó sikeres és el tudja látni saját magát és szűk családját. A rendszer működik. Egy mikro-, vagy kisvállalkozásnál, a vállalkozás vezetője már a feladatok egy jelentős részét kiadja másoknak. Idáig még nincs probléma, de aki kiadta, az pontosan adta ki a feladatot, vagy azt hitte, hogy a végrehajtással megbízott személy belelát az Ő fejébe, és csak körülbelül mondta el, hogy a másiknak mi a feladata, és aki meghallgatta a feladat végrehajtására kapott utasítást, az ugyan azt gondolja, mint a vezetője, vagy az Ő fejében már más van. A feladat kiosztása, az irányítás, az egy külön feladat, amire mindenkinek fel kell készülni, amit meg kell tanulni. Az egyik szakértőnk kedvenc mondása, hogy az emberiség nagy tragédiája, hogy mindenki csak a saját fejével tud gondolkodni.

Számtalanszor találkozunk olyan helyzettel, hogy a vállalkozás vezetője még este tíz órakor is dolgozik, míg az alkalmazottak egész nap unatkoznak, és már négy órakor otthon vannak. Ez nem az alkalmazottak hibája, hanem a vezetetőé, mert nem tanulta meg, hogy hogyan kell egy feladatot, utasítást kiadni, és azt számon kérni. A vállalkozás nem szabályozott, a működése nem hatékony, sok a feleslegesen elpocsékolt és kifizetett idő. Ezeknek a rossz beidegződéseknek a megváltoztatása a vállalkozásfejlesztés első lépése.Amennyiben ezeken a pontokon megtörtént az átalakulás, akkor jön a következő feladata a feladatok felosztása, a felosztott feladatok közötti kapcsolat megteremtése, a részfeladatok rendszerré szervezése, és a belső kommunikáció megszervezése, megteremtése.

A másik két pillér átszervezése, a pénzügy és a szakmai oldalak általában szintén hasonló átalakításra szorulnak. Egy vállalkozás vezetőjének meg kell tanulnia a vállalkozásának növekedésével a feladatokat nevesíteni és a nevesített feladatköröket betölteni egy másik személlyel. Amennyiben a vállalkozás vezetője számára nem egyértelmű, hogy egyes feladatok hogy kapcsolódnak egymáshoz, minek milyen a hatása, mert eddig Ő csinálta egy személyben és tudta, hogy hogyan kell csinálni. Ilyen vezetők nem tudják szakaszolni a feladatokat, és ezzel együtt nem tudják meghatározni, hogy mit várnak a munkatársuktól. A másik amire a vállalkozás vezetőnek figyelnie kell, hogy Ő nem isten, és a munkatársai nem gépek.

Mindketten emberek, akik hibázhatnak. A vezető feladata, hogy olyan belső ellenőrzési rendszert építsen ki ami lehetetlenné teszi, hogy téves, vagy selejtes termék, vagy információ menjen ki a vállalkozásból. Ezek és számos hasonló tevékenység tartozik a vállalkozásfejlesztéshez. Szakértői csoportunk ezeken és még számos területen segít a vállalkozás vezetőjének. A szakértők nem végzik el a vezető munkáját, hanem megtanítják a vezetőt a leghatékonyabb munkavégzésre. A vezető ezzel nyer egy hatékonyan működő vállalkozást, visszanyeri a családját, a barátait és növekvő nyereséget. Ezt tudja a Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Alapprogram. Ennek befejezésekor a vállalkozás alkalmassá válik a fejlesztésre a további növekedésre, anélkül, hogy a vezetőt ez jelentősen megterhelné. Minden ilyen esetben felkeresheti a Cégdoktor szolgáltatás csomagot, és kiválasztja a neki szükséges szolgáltatást.