
A Help Company Zrt-t tíz Magyar magánember hozta létre 160 millió Ft tőkével. A Help Company Zrt. tulajdonba vette, és felvállalta a három éve egy nemzetközi közgazdász csoport által elkészített Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Alapprogram kezelését, aktualizálását, és a mai szempontok szerinti működtetését.
Ennek eredményeképpen a Help Company Zrt. működése a következő módon lett felépítve:
Alaptézisek:
· Magyarországon a vállalkozások 95 % -a mikro vállalkozás.
· A vállalkozók jól értenek a vállalkozás szakmai feladatainak végrehajtásához.
· Az elmúlt húsz év kevés volt a vállalkozói kultúra és menedzsment megtanulására.
· A vállalkozások leggyengébb pontja a menedzsment, és a gazdálkodási ismeretek.
A Help Company Zrt. és a Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Alapprogram által felállított vállalkozási modell lényege:
· A Help Company Zrt., a saját rendszerén belül létrehoz a vállalkozónak egy Igazgatóságot, ahol a vállalkozó az Igazgató.
· A vállalkozónak annyi joga van az Igazgatóságban, mint egy több személyes Kft ügyvezető igazgatójának.
· A vállalkozó végezze, amihez ért, a vállalkozás szakmai részét, legyen koncepciója, értse, amit vállalt, legyenek vevői, szállítói, telephelye, szakemberei.
· A menedzsment, a szabályozottság, a gazdálkodás a Help Company Zrt. Központi Igazgatóságának a feladata.
· A Help Company Zrt. és a vállalkozó kockázata közös, mert a költségek kifizetése után megmaradó nyereségen közösen osztoznak.
· A Help Company Zrt. Magyarország egész területén indít vállalkozásokat.
A Help Company Zrt. egyéb tevékenysége:
· Árvíz és egyéb természeti katasztrófa sújtotta településeken a tönkrement és felújításra váró lakóházak újjáépítési programját dolgozta ki és indította el, XXI. Század Település Fejlesztési Program néven.
· Egy programban csak az adott településen lakók vehetnek részt.
· A programban résztvevők rendelkezzenek, havi minimális jövedelemmel, és munkakedvvel (családonként havi 60 ezer forint szabad forrással + 1 fő aki dolgozik, és újjáépülhet a település összes háza).
· A program megszervezésének lépései a következők:
o A településen lakók helyzetének felmérése.
o Az újjáépítésre, felújításra szoruló házak felmérése.
o A keletkezett károk számszerűsítése.
o A felújítás költsége alapján a károsultak csoportosítása.
o Helyben lakó és elfogadott szervező kiválasztása .
o Fogyasztói csoportok felállítása értékhatáronként.
o A településen a fogyasztói csoport felállítása mellett, egy társadalmi szervezetet is létre kell hozni.
o Helyi építési vállalkozó kiválasztása, akivel a Help Company Zrt. leszerződik a felújításokra és az újjáépítésekre nyomott áron, de folyamatos munkára.
o A fogyasztói csoportot helyben, egy erre kidolgozott (meglévő) program alapján lehet a helyi szervezőnek elindítani.
o A havi befizetésekből a felújítás megkezdődik.
Garanciák:
o A beszerzéseket a Help Company Zrt. koordinálja gyártói áron.
o A műszaki ellenőrzést a helyi Önkormányzat biztosítja.
o A fogyasztói csoport szervezője, tagjai, és annak a hasznának az élvezői a helyi lakosok
o A fogyasztói csoport feletti ellenőrzést a település lakói végzik.
o Külső forrás bevonása nélkül felújítható úgy a település összes háza, hogy senki sem adósodik el, és mindenki munkához is jut, aki akar, és tud dolgozni.
o A településen megszüntethető a munkanélküliség, a segélyezés az újjáépítés segítésére fordítható, direkt vagy indirekt módon (Önkormányzati hatáskör).
o A beszerzések koordinálásával, mindenki saját szemével látja, hogy a pénzéből mikor, és mi épül, hova került.
o A szerencse dönt a sorrendről nem a hatalom, a pénz, vagy egyéb szempontok.
o A településen a közösségi szellem, közös érdekek mentén alakul ki, (pl.: segítek a másiknak, mert az nekem is jó. Nem hagyom a másikat rosszat tenni, mert az nekem is rossz).
o Településen belül minden ponton megvannak a kereszt és viszont garanciák.
o A településen megnő a biztonság, és a szociális érzékenység, mert egyszerre mindenkinek ez lesz az érdeke.
· A Program, mint szellemi termék jogvédelem alatt áll, a kizárólagos használati jogával a Help Company Zrt. rendelkezik, rendelkezik továbbá a harmadik félnek (településeknek) történő továbbértékesítés jogával.
· A településen működtetett fogyasztói csoport havi befizetéseivel szerez használati jogot a program felett, így nincs külön egyszeri költség, ami nehezíthetné a program beindítását és működtetését.
· A Help Company Zrt. birtokába van a programnak és kész akár holnap megkezdeni a működtetését.
· A Help Company Zrt. felkészült és alkalmas akár 3000 településre megszervezni, és működtetni a rendszert, magát a XXI. század Település Fejlesztési Program-ot.
· Mire van szükség a program elindításához:
o Problémát megoldani akaró közösségre, élükön egy alkalmas vezetővel.
o Nem pénzre, hanem döntésekre van szükség:
§ Felelős vezetője tudok-e lenni a településnek.
§ Alkalmas vagyok-e a rendszer megszervezésére.
§ Akarják-e az emberek, hogy a házuk újra szép és jó legyen.
§ Meg akarjuk-e szüntetni, hogy jobb a segélyen, mint a munkából élni.
§ Meg tudom-e tanulni a rendszert, úgy, hogy megtaníthassam másokkal.
o Kifogások kezelésére, kifogása mindenkinek lesz, ezeket kezelni kell tudni.
o A cél, pontos megfogalmazására a településen, ami mögé lehet állni.
o A Help Company Zrt. felkeresése és szerződés formájában a jogok és kötelezettségek rögzítése.
o Ütemterv készítése a program megvalósítására, a felújítások ütemére és annak betartása.
