Minden vállalkozás feladata, az adottságainak megfelelő maximumot elérni, és ezen a szinten működni, de erre csak kevés vállakozás képes, mert a vállalkozás vezetője mindíg (mint minden ember) a legkisebb ellenállás felé hajlik el, tevékenységében.
Az oldalt Windows Internet Explorer böngészőre optimalizáltuk.
Ajánlott felbontás: 1280x1024
„A fogyasztók körébe – meghatározás szerint – valamennyien beletartozunk, mégis ez az egyetlen jelentős csoport, amelynek véleményét gyakran nem hallgatják meg.”
John F. Kennedy
A tudatos fogyasztó a piac fejlődésének ösztönzője
Az utóbbi években sokat fejlődött Magyarországon a vásárlói tudatosság. A legfrissebb kutatások a tudatos vásárlói index növekedését jelzik, tehát körültekintőbbek lettünk, érvényesítjük garanciális jogainkat, de az általános fogyasztói jogosítványaink pontos ismerete, a környezettudatosság és általában a vásárlói tudatosság terén sok még a tennivaló. A feladatokból bőven jut az állami szereplőknek is. A piac – nemzetközi és hazai téren is – intenzív fejlődésen ment át az elmúlt évtizedekben.A termékek és szolgáltatások profibbak, jobb minőségűek és olcsóbbak ezzel együtt összetettebbek lettek, és számtalan új szolgáltatás jelent meg. A piac szabályozatlanságának is köszönhetően ma már az ország szinte minden településén termékek és szolgáltatások gazdag választéka áll rendelkezésünkre. Ilyen körülmények között, egy szolgáltató, vagy termelő vállalkozásnak még inkább érdeke egy tapasztalt, stratégiával rendelkező partnert megbíznia. Ebben is tud a Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Alapprogram segíteni.
Nyereségteremtő képesség növelése
Egy vállalkozás, miután megtett mindent, a szervezettség, a szabályozottság, és a menedzsment képzése területén, és azt hiszi, hogy lehetőségeinek maximumát elérte, és a nyereségteremtő képességének növelésére minden területen eleget tett, akkor engedjék meg, hogy még egy területre felhívjam az Önök figyelmét. Egy működő vállalkozásnak mindig kell, hogy legyen szabad pénz forrása. A XX században egy vállalatnak mindig kellett, hogy legyen raktárkészlete, akár egy kis autószerelő műhely is rendelkezett raktárkészlettel.
Ez a XXI. Századra teljesen eltűnt, ma már egy nagy autószerviz sem rendelkezik raktárral, hanem amikor egy szerelő megállapítja egy személygépkocsi hibáját, akkor Interneten megrendeli a szükséges alkatrészeket, beleértve a tömítést is, és mire teljesen előkészíti a személygépkocsit a szerelő az új alkatrész beszerelésére, addigra egy furgon meghozza a megrendelt alkatrészt. A szerelő kifizeti és beszereli az alkatrészt és átadja a tulajdonosnak a megjavított autót, aki kifizeti a javítási költséget. Ebből az egyszerű példából is látszik, hogy a vállalkozásnak nem raktárkészletre, hanem forgóeszközre, forrásra van szüksége.
Ezek a források, ha csak állnak a bankszámlán, akkor romlanak, ezzel a vállalkozás megint pénzt „nyereséget” dob el magától. A Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Alapprogram után a „Cégdoktor” foglalkozik ilyen szolgáltatással, hogy a vállalkozás mindenkori szabad forrásainak lekötésével a mindenkori források is nyereséget termelnek. A vállalkozás szabad forráslekötése nem a hagyományos tőkelekötési kategóriába tartozik. Itt a szakemberek speciálisan egy vállalkozás szabad forrásainak lekötésére visznek a vállalkozásoknak ajánlatot. A szakemberek tisztában, vannak a vállalkozásnál forgóeszközként átmenetileg felszabadult szabad források lekötési lehetőségeivel. Ezzel a szolgáltatással is segíti a Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Alapprogramon keresztül a „Cégdoktor” a Mikro-, kis-, és középvállalkozásokat.
Amennyiben kérdése lenne, írjon a vallalkozasfejlesztes@help-company.eu mail címre, vagy hívja a +3620 804 7867-es számot.
Marketing tevékenység
A Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Alapprogram befejezését követően a vállalkozás jogosult lesz a Cégdoktor rendszer szolgáltatásaira, melyek között szerepel a marketing tevékenység is. A vállalkozás csatlakozhat a e-buy-company-hoz, amely egy általunk üzemeltetett web-áruház. A web-áruház mellett önálló marketing kampányok szervezésére és számos más marketing tevékenységre is vállalkozik saját csapatunk.
Anyagbeszerzés
Egy vállalkozásnál az anyagbeszerzés szó alatt számos szolgáltatás értendő. A nyomtató papírtól a termeléshez szükséges alapanyagig, vagy számos olyan segédanyagig, amiknek a szükséges mennyisége nem haladja meg a kiskereskedelemi mennyiséget. Ilyen esetekeben, mivel a rendszerben résztvevő vállalkozások száma jelentős, akik ugyan azt az anyagot keresik kiskereskedelemi mennyiségben, és így az e-buy-company web-áruházon keresztül hozzá tudnak jutni nagykereskedelmi áron. A másik ilyen lehetőség, ha valaki ritka anyagokat keres. Ilyen anyagok beszerzésére a Cégdoktor csapat erre szakosodott csoportja megszerzi Önnek.
Készletértékesítés
Számos vállalkozás rendelkezik olyan raktárkészlettel, aminek az értékesítése számára problémát jelent. Az ilyen készleteket a szakembereink megnézik, (mennyiség, minőség, csomagolás, raktározás, stb.) szempontok alapján tesznek a vállalkozásnak egy ajánlatot, és annak alapján szerepeltetik a nemzetközi rendszerünkben. Nincs eladhatatlan termék csak kevés információs csatorna van.
Kapacitás közvetítés
Számos olyan tevékenységet kénytelen egy vállalkozás végezni, ami csak kitöltő de szükséges tevékenység, a használt eszközt a teljes kapacitásának csak az egytized részében tudják kihasználni. Ilyen tevékenységek közvetítésére alakítottuk ki szabadkapacitás börzét. Ide jelentkezik be mindenki aki szabad kapacitással rendelkezik, vagy szabad kapacitást keres, és mi kiközvetítjük egymás felé a partnereket.
Vállalkozásfejlesztés- Szaktanácsadás "Amit Ma megtehetsz.... A Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Alapprogram célja és módszerei!, Vállalkozásfejlesztés, Mit tudunk nyújtani Önnek és Vállalkozásának., Hogyan segítjük az Ön vállalkozását?, A „cégdoktor”, Magyarország Vállalkozói adatlap, Szabályozottság növelés, Jogi biztonság, Piaci potenciál növelése, Társadalmi szervezet, Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Alapprogram, Szolgáltatási díjak, Róllad is beszélnek., A kisvállalkozások lendíthetik fel újra a gazdaságot, Véget érhet a tőkekivonás a befektetési alapokból, Gondban vannak a hazai kkv-k., Igénybe tudják-e venni a kis cégek az állami támogatást? Ön is aláírta már vállalkozása halálos ítéletét? Vállalkozás szervezés, Bocsánat, felnőtt vagyok! A modern társadalom szerepe! Demokratikus világrend. Tanuljunk Demokráciát I. Tanuljunk Demokráciát II. Zlinszky Sándor Lendvai Tamás Alapitó Pályázó- és pályázat megvalósító, Vállalkozásfinanszírozás, Vállalkozásműködtetés, Vállalkozáskommunikáció, Forráskezelés, Pályázatmenedzseri, és még számos feladat ellátására. Alapprogram, amire épül az együttműködés, Nyereségteremtő képesség és a piaci potenciál növelése. Nyereségteremtő képesség növelése, Tevékenységek összevonása, szétválasztása, társvállalkozások létrehozása, bevonása, Lévai Péter, Lax Mordehai Tamás Jó napot kívánok Állam bácsi! A közszolgák szakszervezetének nem tetszik Bajnai-programja Meglepő optimizmus az EU-ból (Privátbankár) Rendszerváltás? XXI század társadalmi berendezkedése, Fejlesztésszervezés, Pénzt, időt, szabályozottságot adunk! Az előző rendszer öröksége, Igy csatlakozhat Gazdasági versenyfutás, Szatmári Zoltán Alapító, Növekedés miatti szerkezeti átalakítás, Alapfokú gazdálkodási ismeretek, Költségoptimalizálás, Vállalkozásfejlesztés, Fejlesztéshez partnerek, források biztosítása, Pályázat menedzsment, Vállalati vészhelyzetkezelési terv készítés, Fejlesztési elképzelések számszerűsítése, A szervezeti és működési szabályzat készítése, A munkaköri leírások készítése, A munkavédelmi szabályzat, oktatás, felügyelet ellátása, A tűzvédelmi szabályzat, oktatás felügyelet ellátása, A jogi képviselet, Biztonsági tanácsadás, Belbiztonsági tanácsadás, Környezetvédelmi tanácsadás, A székhely, cégképviselet biztosítás, A marketing tevékenység, Nemzetközi web áruházban önálló értékesítési felület, Weblap készítés, Mediátori feladatok ellátása, Vállalkozás rendezvényszervezés, Anyagbeszerzés, Készletértékesítés, Kapacitás közvetítés, Könyvelés, bér, munkaügyi nyilvántartás készítése, Vállalkozói érdekképviselet, Nemzetközi üzleti partnerközvetítés, Vállalkozás menedzsment szolgáltatás, Speciális szolgáltatások, e-buy-company.eu, LEAD Invest Pénzügyi és befektetési tanácsadó Bt. K&L INVEST Kft. Üzletfilozofiánk, Marketing és kereskedelem, Partnereink, Marketing, Elérhetőségek, Vácon elnyert közbeszerzési munka, Keresletek, Cement, Sitemap, LinkCsere Program, Állás, munkalehetőség,